08-05-28 2008. máj. 28. 10:16
2008.07.04.
A.t. története:
Tudnod kell azt, hogy számomra ez nem szekta, nem gyülekezet, nem is csoport, és nem is kör, hanem egy másik világ, amiben otthonra és barátokra leltem.
Számomra per pillanat két világ létezik, az egyik ahol tapasztalatokat szerzek, és tudást, a másikba pedig hazamegyek pihenni.
Kb. 14 éves lehettem, az életem romokban hevert, édesanyám fiatal koromban meghalt; születésem után nem sokkal, édesapám nevelt egyedül. Mondanom sem kell igen csak szegény körülmények között éltünk Debrecenben.
Apukám, anyukám elvesztése miatt, alkoholba fojtotta bánatát. Mellette viszont dolgozott, mert tudta szükségünk van pénzre, ahhoz hogy ne haljunk éhen, és nem akar engem is elveszíteni.
Engem az iskolában nehezen kezelhető gyereknek mondtak, és se barátokra sem segítő kezekre nem találtam, mert mindenki lenézően kezelt amiatt, hogy én szegény vagyok.
Egyik nap, mint annyiszor, kimentem a vasút állomásra, csak csellengeni, mászkálni.
Sűrűen jártam oda, nézni az embereket, hogy milyen felhőtlenül és gondtalanul mennek a dolgukra.
S közben beleképzeltem magam a helyükbe, álmodoztam.
Ha megláttam egy szépen kiöltözött lányt, vagy egy olyan családot, akiken látszott, hogy vidámak, és boldogok, mindig irigység öntötte el a szívemet, és sírhatnék tört rám.
Tehát visszatérve az előzőhöz, kinn voltam a vasútállomáson, elfáradtam és leültem egy padra. Egyszer csak egy 15 éves fiú ült le mellém, rám nézett, megfogta az állam, és megkérdezte: - miért ilyen szomorú a szemed? mi a baj?
Erre én megriadtam, hogy mit akarhat tőlem, de végül mégis el kezdtem mondani, mert még sosem fordult elő velem, hogy valaki ilyen kedves mosollyal ennyire finom csendes hangon hogylétem után érdeklődött volna.
Elmeséltem neki az egész életemet, miközben ő töprengve nézett maga elé. Többször megkérdeztem, figyel-e, ő pedig mindig nyugodtan és higgadtan azt válaszolta, természetesen, és folytassam csak.
Amikor befejeztem, ismét rámnézett, és megkérdezte tőlem, hogy szeretném-e, hogy segítsen rajtam. Elmoslyodtam, mert nem értettem ezt a kérdést, mégis hogy segíthetne rajtam egy 15 éves fiú?
Erre azt válaszolta, menjek el vele egy városba, és ott majd mindent megtudok.
Megígérte hogy teljesen megváltoztatja az életem, sőt édesapám életét is. És amit ott látni fogok, és kapok majd tőle, azt sosem felejtem majd el, nagyon tetszeni fog.
Ekkor hirtelen furcsa gondolatok futottak át az agyamon, amik persze normálisak voltak ebben a helyzetben. Arra gondoltam, majd biztos valami olyasmit kell megtennem, azért, hogy én tőle valamit is kapjak, ami nekem nem fog tetszeni. Vagy szex-el kapcsolatosat, vagy valami szervemet akarja megszerezni tőlem stb. had ne folytassam...
Ki se mondtam ezeket, mire ő azt mondta, semmi olyasmiről nincs szó, nem szex, nem szerves dolog és semmi más olyan amiből károm származna. Elkezdtem beparázni, mondtam is, hogy jó lenne ha békén hagyna.
Megkérdezte tőlem, hogy ha most mutat nekem egy olyan dolgot, amit elképzelni sem tudok, akkor elmegyek-e vele.
Felröhögtem és azt mondtam, hogy nem.
Vállat vont, lenézett az ölébe, és az ott pihenő cigis doboz lassan felemelkedett, kicsúszott belőle egy szál, és lassan a számba „fúródott” a vége. Egy ujjal sem ért hozzá mindeközben.
Elmosolyodtam, és arra gondoltam; ez lehetetlenség, biztos káprázott a szemem, vagy ezt most álmodtam.
Ő beszélni kezdett.
Elmondta, különleges dolgokra képes, olyanokra amiket egy hétköznapi ember nem tud megtenni. Ő azért képes rá, mert erővel rendelkezik.
Nekem amiket mondott, nagyon zagyvának tűnt, de addigra felfogta az agyam amit láttam, így nem tituláltam bolondnak a hallottak miatt.
Arra gondoltam, miért is ne, felkeltette vele a kíváncsiságomat.
Újból megkérdezte, elmegyek-e vele, én pedig rábólintottam.
El is futott, megvette a jegyeket, és amikor visszajött, megkérdezte tőlem, nem-e vagyok éhes, és nincs-e szükségem valamire az úton. Bármire. Ilyent sem kérdezett még tőlem soha senki.
Lehajtott fejjel azt válaszoltam; tudnék enni, erre ő megfogta a kezem, berángatott egy boltba, és valami két vagy három szatyor élelmet és innivalót vásárolt. Terülj-terülj asztalkámat „csinált”J. Egyszerre ennyi ételt nem láttam még soha. Sőt még egy ajándékot is kaptam tőle, ami még a mai napig is megvan, de azt nem szeretném elmondani hogy mi.
Felültünk a vonatra és elindultunk. Olyan sokat ettem, hogy majd kipukkantam, és máris jól éreztem magam.
De ez hirtelen elmúlt, és egy olyan érzés tört rám, hogy egy hatalmas hibát követek el, mert egy hülyeségbe mentem bele.
Erre ő azt mondta, hogy ne aggódjak, semmilyen hibát nem követtem el, semmilyen hülyeség nem fog történni velem.
Meghőköltem, hogy-hogy jöhet egy olyan mondatra válasz, amit még ki sem mondtam?
Erre újabb reakció jött, hogy ő képes a gondolataimban olvasni.
Ismét leesett az állam, és egy csomó kérdés volt bennem, amiket nem mertem feltenni. Közben ő válaszolgatott rájuk, úgy hogy fel sem tettem őket.
Külső szemmel ez úgy nézett ki; hogy én némán ültem, ő pedig egyfolytában válaszolt nekem, összefüggéstelennek tűnően, miközben én csak bámultam ki a fejemből.
Odaértünk, leszálltunk a vonatról. Elvitt egy hatalmas épület elé, és érdekes jeleket rajzolva a falra benyitott az ajtón. Beérve megállt egy tükör előtt.
A tükörben megjelent egy alak, és megkérdezte tőle, mi járatban van.
Erre válaszolt, majd kérte, most én álljak elé. Mikor beleálltam, uram-atyám, ott állt velem szemben édesanyám, és azt mondta: 
- Szia kislányom, isten hozott ebben a világban.
Elsírtam magam. Ekkor ez a fiú megfogta a kezem és elrángatott a tükör elől, és behúzott egy olyan helységbe, ahol rengeteg, megszámlálhatatlanul sok könyv volt.
Ott megkérdezte tőlem, hogy szeretnék-e valamit, mielőtt nekiállnánk.
Kérdeztem, minek is látunk neki?
Hát annak, hogy beavassalak, mondta, de előtte elmondok mindent ami evvel kapcsolatos.
Én semmit nem akartam, így kértem hogy beszéljen.
Miközben beszélt, én elkezdtem szédülni a sok információtól, mert amiket hallottam azokat szerintem egy emberi agy csak egy idő után képes felfogni.
Közben ismét az történt ami a vonaton. Amiket gondoltam, hogy felteszek kérdéseket, azokra rögtön jött a válasz is. Levoltam döbbenve, megint úgy gondoltam, álmodom. De nem hagyta hogy erre a következtetésre jussak.
Pár óra elteltével megkérdezte, nincs-e szükségem valamire, jól érzem-e magam, és nem-e kérek időt arra, hogy átgondolhassam, biztos szeretném-e hogy beavasson.
Mármint hogy erőt adjon, hogy én is képes legyek különleges dolgokra.
Én erre azt válaszoltam, hogy valóban gondolkodnom kell rajta, fel kell fognom amiket mondott, és szeretnék kicsit pihenni.
Kérdezte, lefürödnék-e előtte, amibe félve egyeztem bele, mert még mindig bennem volt a kétely a látottak és hallottak ellenére is, hogy ez mind tündérmese, és a valóság az, hogy valami olyasmi fog történni velem, ami nekem biztos nem fog tetszeni.
Ekkor megfogta a kezem, kinyitott egy ajtót, bementünk és egy hatalmas szoba tárult elém.
Ez az én szobám, mondta, majd megmutatta a fürdőt a konyhát és a mellékhelységet is.
Ezeket a helységeket használhatom, illetve ahol van az a rengeteg 
könyv, de egyet sem nyithatok még ki.
Megtudakoltam, mégis meddig maradhatok, erre kijelentette ameddig csak akarok.
Ekkor eszembe jutott apám, de mielőtt aggodalmaskodni kezdtem volna, megnyugtatott, tesz róla, hogy ne nyugtalankodjon miattam.
Fogalmam sem volt, és elképzelni sem tudtam, hogy ezt hogy teszi meg, de nem érdekelt, csak arra vágytam, hogy végre lefekhessek. Mert az igazság az, hogy nagyon kimerített ez az egész.
Mondtam neki közben, hogy egy darab ruhám sincs. Elmentem, lefürödtem, majd lefeküdtem abba a pihe-puha ágyba, és elaludtam.
Álmomban édesanyámmal találkoztam, aki nyugtatgatott, simogatott, megölelt és szeretgetett.
Mikor felébredtem, rengeteg ruhát pillantottam meg az ágyam mellett. Egy levél pihent rajtuk, amire az volt írva, hogy ezek mind az enyémek, és bármelyiket felhúzhatom, ő kinn vár, hogy beavathasson, és ha van kérdésem előtte még azokat feltehessem. Magamra öltöttem a számomra legmegfelelőbbet, megnézegettem magam a tükörben, bevallom félve és kíváncsian, de sajnos csalódást okozott, mert csak magamat láttam benne.
Utána kimentem, ő ott ült egy könyv előtt, felnézett rám, és elmosolyodott. Ismét jött a kérdés, jól érzem-e magam. Tetszenek-e a ruhák, és nem vagyok-e éhes.
Mivel kicsit az voltam, ő újból terülj-terülj asztalkát „varázsolt” a konyhába.
Belakmároztam, és közben arra gondoltam, hogy milyen jól érzem magam, a problémák és a gondok hirtelen hogy eltűntek a fejemből, és kíváncsiság tört rám, vajon mi lesz ezután.
Továbbá azon töprengtem, hogy lehet az, hogy vannak ilyen emberek, és még mindig ilyen a világ?
Megint csak fel sem tettem a kérdést, úgy válaszolt nekem. Azt felelte, hogy nem lehet mindenkin segíteni, nem csak arról szól ez az egész, hogy beavassunk másokat stb.
Azt, hogy mit jelent a beavatás, még mindig nem tudtam elképzelni.
Elmagyarázta, hogy ez azt jelenti; kapok tőle erőt, majd nekem be kell írnom egy nagy könyvbe a nevem, azután minden az én tudásszomjamon fog múlni. Hogy-hogy nő az erőm, és mikre lehetek majd képes.
Úgy kaptam meg az erőt, hogy észre sem vettem. Ő szólt róla, amire igen csak értetlenül reagáltam, és természetesen meg is kérdeztem, mégis mikor történt ez, és miért nem tudok róla.
Tudatta velem, hogy amikor olyan furcsa érzéseim voltak.
És hogy különlegesen nagy erőt kaptam tőle, mert már én képes vagyok tárgyakat megmozdítani. Elfogott egy kisebb röhöghetnék, de hamar el is szégyelltem magam, a komoly arcát megpillantva.
Megkért, hogy az asztalon levő tollat próbáljam megmozdítani. Arra gondoljak, hogy egy fuvallat meglöki.
És mit ad a jószagú, a toll megmozdult. Nem hittem a szememnek, többször megdörgöltem. Nagy forróság öntött el belül, mert úgy éreztem, hogy bármire képes vagyok. Éreztem magamban azt a hatalmas plusszt, ami nagyon felemelő érzés volt számomra.
Elhívott sétálni, és vásárolgatni a városba. Mivel egy fityingem sem volt, felhívtam rá a figyelmét, hogy nem-igen tudnék miből akár mit is venni magamnak.
Ő egy bankkártyát húzott elő a zsebéből, és azt mondta, ez az enyém, én rendelkezek az összeggel ami rajta van. Még a nevem is fel volt írva rá. Az ÉN nevem. Elmondta, mekkora összegről is van szó, minek hallatára le kellett ülnöm. Kész voltam, annyira mesébe illő volt minden.
Elindultunk városnézőbe és vásárolni.
Eleinte mindig az árát néztem annak, amit vettünk, de rám szólt, ne azzal foglalkozzak, csak vegyem meg.
Majd annyira belelendültem, hogy elkezdtem felhőtlenül szórni a pénzt. Nagyon jó érzés volt, de teljesen boldognak még mindig nem éreztem magam, valami még mindig hiányzott.
Elrepült az egész nap, estére értünk haza TAXIVAL. Soha sem utaztam azelőtt még taxival. Külön hordár hordta a kapuba a cuccot amit vásároltunk.
Majd bementünk, és ismét úgymond csoda történt. Az összes cucc ami a kapuban lett hagyva, mire beértünk már benn várt minket.
Csalogató illatokra lettem figyelmes, és a konyhába sietve hogy megnézzem mi is ez, sok finomságot találtam az asztalon. Főtt étel volt, kb. 3 vagy 4 fogás..
Jól befalatoztunk, közben bátrabb lettem, és kérdezgetni kezdtem pontos kilétéről, és arról mikre képes. Elmondta, majd elkápráztatott, és menni készült. Kért hogy nyugodtan engedjem el magam, mert mostantól az a hely az én otthonom is.
Szeretné ha olvasgatnék. Elég ha elképzelem a témakört, amiről olvasni szeretnék, és a könyv oda kerül majd elém, tehát még bajlódnom sem kell a keresgéléssel.
Kipróbáltam, a szexre gondoltam, és kisvártatva megjelent a Kama-szutra az asztalon. Kinyitottam, és nem csak a könyv lapjain láttam a képeket, hanem a fejemben is.
Kezdtem úgy érezni magam, mintha egy mesevilágban lennék. Bármit akarok, vagyis szeretnék, azt megkaphatom, csak kérnem vagy gondolnom kell rá.
Elküldött aludni, hogy ő elvégezhesse a dolgát, amit én akkor még nem láthattam.
Lefürödtem és lefeküdtem. Két egész napig szunyókáltam, mert féltem felébredni. Attól, ha felébredek, akkor az egész eltűnik, és rájövök arra, hogy ez is csak egy álom volt.
De azóta, amióta ez történt, sok idő telt el, sok mindent megtudtam és megtapasztaltam már. Még mindig úgy gondolom, hogy nem az a való világ amiben akkor éltem, hanem ez.
Tudom, hogy soha nem lehetettem volna boldog, ha nincs ő. Neki köszönhetem azt, amivé lettem, azt, hogy kitudom magamból hozni azokat a dolgokat, amiket másképp soha nem sikerült volna, és olyanra vagyok képes, amikről más csak álmodik, vagy álmodni sem mer.
Köszönöm Cr. 
F.ő.-től egy történet:
Ez kb 17 éves koromban történt.
Megismertem egy lányt, aki velem egykorú volt.
Egy eléggé elveszett személyiségnek láttam, aki keresgélt, de mégsem találta helyét a világban. Viselkedése némileg agresszív és elutasító volt, és kifelé hatalmas nemtörődömséget mutatott majdnem minden iránt.
Én azt gondoltam, ez csupán csak azért van így, mert nem olyan közegben él, nem olyan lehetőségei vannak, amiket érdekesnek talált volna, és örömöt lelt volna bennük.
Amikor elkezdtünk beszélgetni, egy szörnyen arrogáns lánynak találtam.
De ez idővel eltűnt, és felszínre törtek a mély érzések belőle, és kiderült, miért is viselkedik így. 
Úgy érezte, őt senki sem szereti, nem törődnek vele, és nem érti miért.
Úgy gondoltam, ha beavatnám, biztosan megváltozna az élete. Tudtam, hogy köztünk rengeteg ismerőst és barátot találna, és mikor már érezné hogy értékes személy, és rendben van a lelki állapota, biztosan menne és segítene másokon is.
Némi gondolkodás után megbeszéltem Cr.-el, hogy az a szándékom, beavassam ezt a lányt. Ő mint mindig; helyeselt, és bátorított.
Így hát elmentem másnap a lányhoz, és elhívtam Pestre kikapcsolódni.
Beszélgetni, járkálni a városba, és estére táncolni menni.
Ez volt a kamu terv. Valójában az elképzelésem az volt, hogy amíg fel nem érünk Pestre, célozgatni fogok, és ezzel kapcsolatos témákat dobok fel neki, majd ott elviszem egy nagyon különleges helyre. Így is történt, egész úton a kérdéseimmel bombáztam, hogy először is megtudjam, ezekről a dolgokról mit gondol.
Nem akartam semmit sem mutatni neki addig, amíg oda nem érünk, anélkül szerettem volna meggyőzni.
Nem is lepődtem meg, amikor hitetlenkedni kezdett, de amikor már túlzásba vitte úgy döntöttem, lógva hagyom a témát, mert így már nincs sok értelme neki.
Cr.-el megbeszéltem, várjon minket Pesten a vasút állomáson, mert szeretném ha ő is velünk tartana.
Meg is érkeztünk, és miután megtaláltuk tovább siettünk.
Az épülethez érve beléptünk az ajtón, ami arra üres teremre nyílt, aminek a falán egy hatalmas tükör található.
Miután elé állítottuk a lányt, és belenézett, a volt barátját pillantotta meg saját tükörképe helyett, aki autóbalesetben halt meg.
Kissé kikelt magából, mert azt hitte, szórakozok vele, és amit lát egy videó felvétel. Lecsitítottuk, és kértük várjon még hogy megérthesse, mi is ez az egész.
A másik terembe érve leültettük, és közöltük vele összefoglalva a legfontosabbakat, és azt is, miért van most ő itt.
Azokat a dolgokat, amiket nehéz lett volna érthetően szavakkal kifejezni, képsorok formájában a fejébe „vetítettük”, hogy minél könnyebb legyen értelmeznie a hallottakat.
Szinte letámadta Cr.-t, mert azt hitte, valamit megitattunk vele, és azért lát olyan furcsa dolgokat.
Felemelte erővel a lányt, hogy eloszlassa az aggodalmát afelől, hogy valamit beadtunk neki.
Miután még egyszer felemeltette magát, kérte, vegyük át újból az egészet, mert eddig nem éppen úgy állt hozzá a dolgokhoz, mint aki elhiszi, és sok mindenre nem figyelt oda.
Elmondtam mindent elölről, és megkérdeztem, szeretne-e közénk tartozni. Válasza igen volt, és miután megkapta az erőt, önelégültség ült ki az arcára, aztán csak bambult maga elé némán.
Pár perc alatt meggondolta magát, és kért minket, vegyük el amit adtunk, mert erre még sincs szüksége. De azért nem szeretné elfelejteni ami történt, hátha majd egyszer mégis úgy érzi, szeretne változtatni az életén ez irányban.
Természetesen eleget tettünk a kérésének, és visszavettük tőle az erőt.
Azért elmentünk este Discoba, majd másnap haza, és vártam a hívását. Miután három hét eltelt úgy, hogy nem keresett meg, kénytelen voltam én átmenni hozzá hogy megérdeklődjem, mégis nem-e gondolta meg magát.
Ő azt mondta, nem, mert az ő élete úgy ahogy van teljes, és nincs szüksége mások gondjaira, problémáira…
Csalódottan elfeledtettem vele a történteket, és lehajtott fejjel távoztam.
Azóta is csak bolyong, és nem találja a helyét a világban.
Gondolkodtam sokat rajta, vajon miért utasít valaki vissza egy ilyen lehetőséget, de csak arra tudtam következtetni, hogy vannak emberek akik szeretik a céltalanságot és elveszettséget.
L.i.-története:
Körülbelül 17 éves lehettem. Cr.-el sétálgattunk Kaposváron a sétáló utcán és miközben beszélgetésünk, megpillantottam egy közeli padon üldögélő lányt, aki lehajtott fejjel sírt két utazótáska társaságában. Arca szomorúságot sugárzott.
Megböktem Cr. oldalát, és mondtam, menjünk oda és kérdezzük meg mi a baja.
Így is tettünk, leültünk mellé.
Elmesélte, azért sír, mert 20 évesen már romokban hever az 
élete, mivel barátja most rakta ki a közös albérletükből,
a pénzét is elvette, és a munkahelyén sincsen minden rendben. Egyetlen támaszai a szülei lennének, de ők is meghaltak. Fogalma sincs hol aludjon, és kihez forduljon ilyen helyzetben segítségért, mert látja, hogy az emberek mennyire nem törődnek egymással, attól függetlenül ki mekkora bajban van.
Megkérdeztük tőle, miben segíthetnék, mire ő kérte, ha tudunk olyan szállást, ahol némi haladékot lehet kérni a kifizetésére.
Olyan szállást nem tudtam, csak olyant, ahol ingyen lehet, ami hallatára nagyon felderült az arca. Mivel hozzánk nem vihettem, mert szüleim nem egyeztek volna bele, kapásból Cr-re gondoltam, és ránézve nyuszi fejet vágva próbáltam vele tudatni a tervemJ
Természetesen rábólintott, és el is indultunk.
Ott Cr anyukája elszállásolta, és abban az estében én is ott aludtam.
Éjszakába nyúlóan beszélgettünk az élet nagy dolgairól.
Úgy láttam, a személyisége nagyon illik a mi „világunkhoz”, mivel tudtam, hogy roppant segítőkész, és még akkor is szeret segíteni másokon, amikor neki is alig van miből. Vagy ha másképp nem is tudott, beszélgetett az emberekkel, vagy csak végig hallgatta őket. Néha az is sokat jelent.
Függőben hagytam ezt pár napra, míg jobban meg nem ismer minket.
Láttuk rajta, nagyon jól érzi magát. Furcsállotta azt, hogy senki sem dolgozik Cr családjában, és mégis milyen jól élnek. Majd azt is, hogy nem is egy lakásuk van.
Csodálkozva figyelte az embereket akik hozzájuk jártak, mert ilyen aranyos emberekkel még ezelőtt sosem találkozott.
Pár nap elteltével elkezdtem mondani neki, én ki vagyok, és mi ez a dolog ami körülveszi most őt.
Először is, milyen dolgokra vagyok képes, mire használom az erőmet, elmondtam a jó és a rossz oldalát ennek az egésznek. Rossz alatt a lényekre és a vándorló lelkekre gondolok.
Ő ezt nagyon nyitottan fogadta. Szinte kérdés nem is volt.
Egy kérdést tett fel, hogy ő is tartozhat-e közénk.
Természetesen, válaszoltam neki, majd elmentünk aludni. Másnap reggel az volt az első dolgom, hogy átmentem hozzájuk. Ő tök normálisan fogadott, úgy viselkedett mintha előző este nem is beszéltünk volna erről.
Hétköznapi témákat hozott csak fel, én meg már nem bírtam megállni, hogy oda ne bökjem neki a kérdést, hogy emlékszik-e a tegnap esti beszélgetésünkre.
Mintha meg se hallotta volna, elmondta milyen furát álmodott az éjjel.
Azt álmodta, különleges dolgokról beszélgetett velem. Magyarul, amiket mondtam, mind álomnak képzelte.
Közöltem vele, hogy az valóban megtörtént.
Erre szó nélkül bement a szobájába, és lefeküdt aludni. Baromira meglepődtem a reakcióján.
Utána mentem, bekopogtam az ajtón, mert megakartam beszélni mégis mi van vele most.
Ő nem nyitotta ki, csak kikiabálta, hogy aludnia kell úgy érzi.
Én elsiettem Cr.-hez, és mondtam neki hogy mi történt, én nem láttam semmit de nézze meg ő is, nincs-e valami probléma a lánnyal.
Nem volt semmi probléma, egyszerűen csak így reagált arra amit megtudott.
Nem erőltettem a beszélgetést, hagytam hogy ő kezdeményezzen ha majd úgy érzi.
Másnap este, Cr. anyukája egy partit rendezett, amire meghívott minket és a lányt is, és még más erővel rendelkező embereket.
A lány nagyon jól érezte magát, és remélte, nem fogja semmi sem elrontani ezt.
Azt mondta, szeretne örökké itt maradni, mert úgy érzi, itt semmilyen gond és probléma nem éri el őt.
Megígérte, mindent megtesz amit kérünk, ha kell most, főz, takarít, csak ne kelljen elmennie. Még pénzre sincs szüksége, mert a nyugalom, ami körülveszi, és a megértő társaság neki teljesen elég.
Cr anyukája azt javasolta neki, maradjon amíg csak akar, nem kér semmit sem cserébe, csak annyit, ne úgy gondolkodjon hogy ez örökké fog tartani, mert nem fog, és azért majd kezdje el a saját életét élni.
Nem kell rögtön, majd ráér ezen gondolkodni hogy hogyan tovább. Célokat is kitűzhetne majd maga elé. Keresse meg a helyét, fedezze fel a lehetőségeit.
És ne üljön bele ebbe a helyzetbe.
Újból elismételte, maradjon nyugodtan amíg jól érzi magát.
Ekkor rájöttem arra, ő azért viselkedett és reagált úgy arra, amiket megtudott, mert amit kapott tőlünk, az neki bőven elég volt.
De ettől függetlenül vártam, mikor keres majd meg azzal kapcsolatban, amiket elmondtam neki.
El is jött hozzám, de azt mondta, annyi barátot és ismerőst talált, hogy erre neki nincs szüksége. Nem kell ahhoz neki erő, hogy segíthessen másoknak, mert elég az is, hogy egy csomó olyan ember veszi körül, akik támaszai ebben az életben.
Elgondolkodtam. Tényleg elég lehet ennyi? Bele képzeltem magam a helyébe, és úgy éreztem, így valóban elég lenne. Ha vannak olyan emberek, akik szeretnek, elfogadnak és támogatnak mindenben.
Sátán elmesélése alapján
Reménykedő kb 20 éves volt, mikor egy délelőtt Pécsen a Dzsámi környékén sétált fogalmam sincs pontosan merre felé és miért. Nagyon meleg volt, nyár, de ennek ellenére igencsak bevolt öltözveJ. Kezében rengeteg papír figyelt.
Elfáradhatott, és leült egy padra.
Cr. is aznap „pont” a városban tartózkodott, amikor is megpillantotta, nem messze magától. Felderült a feje, és odalépett hozzá.
Rem. épp fel akart állni, és az ütközés során a papírok kiestek a kezéből, mind a földre. Felkapkodták, le is fejelték egymást, közben kezeik összeértek, majd egymásra néztek. Pont mint a filmekben…
Rem. morcos lett a papíros baleset miatt, Cr. pedig izgatott, és fogalma sem volt mit mondjon. De mégis megvillant a villanykörte a feje felett. Úgy gondolta, meghívja egy üdítőre, kárpótlásul azért, amiért galibát okozott, és hogy ne tűnjön annyira közhelyesnek az egész, felajánlotta, hogy elmesél majd egy olyan történetet, ami nagyon fog tetszeni neki.
Egy közeli kis bisztróba vitte. A teraszon foglaltak helyet, és üdítőt rendeltek.
Cr belevágott, és elmondta, nagyon rég óta ismeri, szinte gyerek korától fogva, abból a könyvből amit édesanyjától kapott.
Röviden és tömören egy üdítő mellett kipakolt.
Rem sokat mulatott a hallottakon, és tényleg viccesnek tartotta.
Cr megkérte, holnap is találkozzanak, mert van még ott ahonnan ez a történet jött.
Ezt a beszélgetést le is zárta, és faggatózni kezdett.
Rem elmondta, hogy éppen aznap rúgták ki a munkahelyéről, és nemrégiben új szállást is keresnie kellett, amit talált is, csak még nem pakolt be oda.
Cr egy olcsóbb albérletet ajánlott a közelben, és mivel Remnek nem sok pénze volt, gondolta, megpróbálja, hátha jobban jár azzal. De nem lovalta bele magát.
Erre aznap már nem volt idő, így másnap reggelre újabb találkozót beszéltek meg.
Mire Rem odaért, Cr már újabb üdítővel várta. Az üdítő elfogyasztását követően el is indultak megnézni az albérletet. Illetve csak Rem hitte azt, hogy albérletetJ.
Bementek egy épületbe, Cr. beállította a tükör elé, ahol saját maga tükörképe jelent meg, ami megkérdezte tőle hogy mit keres ott.
Rem vigyorgott, és a nyomatékosítás kedvéért megkérdezte Cr.-t, hogy jól hallotta-e, hogy az a tükör beszél.
Ő azt mondta, igen, és kérte válaszoljon neki. Rem válaszolt, hogy csak olcsó szállást keres, mire eltűnt a tükörképe.
Egyfolytában mosolygott, és értetlenül nézett Cr.-re. 
Majd bementek abba a terembe, ahol a könyvek vannak. Rem megkérdezte, miért van ennyi könyv, de Cr. frappánsan kikerülte a pontos válaszadást amivel mégcsak nem is hazudott.
- Ezek rengeteg élő és halott emberek feljegyzései, amikből tudást lehet szerezni.:) – felelte.
- Aha, jó. – könyvelte el magában Rem, amin jót kuncogtam.
Majd bevitte az egyik szobába, és azt mondta, csak annyit kér a tulaj cserébe, hogy nagyon sokat beszélgessen vele, továbbá hogy nyitott legyen azokra a dolgokra, amiket mondani fog neki.
Rem ezt nem vette komolyan, úgyhogy megérdeklődte mégis mennyit kell majd fizetnie. De megint csak ugyan azt a választ kapta amit az előbb.
Hát jó, gondolta, bepakol, aztán lesz ami lesz. Kérte, hogy segítsen neki elhozni a cuccait. Kimentek a szobából, át a konyhába, ahol megint üdítővel kínálta, majd közölte vele hogy már ott vannak a cuccai a szobájában.
Rem kissé meghőkölt, hogy mégsem jó ötlet összeköltözni egy bolond emberrel. Félt hogy mégsem megbízható, és végén még az utcára kerül majd miatta.
De a kíváncsiság azért mégis bevitte a szobájába.
Minden ott volt valóban, egy halomba figyeltek a szoba közepén.
Cr.-re nézett, és lebombázta egy tucat kérdésselJ.
Leültetette egy asztalhoz, ahol elmondta ki ő, miket szokott csinálni. Majd felemelte az asztalt erővel, fényt mutatott stb.
Rem talán a látottak hatására rá akart gyújtani, de Cr. rászólt hogy ezt itt benn nem lehet megtenni, mert ennek következményei lehetnek.
Furán nézett rá, és azt gondolta, biztosan ki fogja dobni ezért, mert egy cigi ellenes személy lehet az a "pasas".
Cr Elmagyarázta, hogy mi fog történni, de nem hitt neki, elővett egy szál cigit, és éppen hogy meggyújtotta, amikor is valami úgy kibacta az utcára mint macskát szarni:D Nem fizikai erővel kell elképzelni, hanem egyik pillanatban még benn volt, a másikban már kinn az épület előtt.
Cr. kiment, és beinvitálta újból a döbbenettől letaglózott lányt, aki addigra már felfogta, hogy ez nem egy mese, vagy egy idióta ember kitalációi, hanem valóság.
De amiket Cr. mondott, mintha nem értette volna meg.
Ő elintézte közben, hogy bármikor bemehessen majd, és elvitte sétálni a városba, miközben rengeteget mesélt és csak mesélt, mindent előlről kezdve. Most már sok kérdésre választ kapott Rem, így elkezdte átlátni és érteni a dolgokat.
Cr megkérdezte, szeretne-e közéjük tartozni, és úgy élni mint ők. Mivel Rem úgy gondolta, ebben megtalálja majd a helyét, és boldog lesz, igent mondott.
Cr riadót fújt, összehívta a szűkebb baráti kört, és bemutatta mindenkinek, L.i.-nek, A.t.-nek F.ő.-nek a családtagjainak és természetesen nekem is.
Sokat beszélgettünk, sokmindent elmondtunk neki magunkról mi is. Láthatóan nagyon jól érezte magát. Mi első perctől közvetlenek voltunk vele, mintha már ezer éve ismertük volna. Ami részemről mondjuk így is voltJ
Amikor megtudta hogy én ki vagyok, mellőzni kezdte a velem való beszélgetést, majd amikor teljesen tudatosult benne, már rám sem nézett. Ez rosszul esett, de elfogadtam, és gondoltam, ez majd biztosan változni fog. De akkor zokon vettem, és el is mentem, ők pedig tovább folytatták a beszélgetést.
Rólam is kérdezősködött, hogy én mit keresek ebben a társaságban, amit Cr. el is magyarázott.
Egy héttel később teljesen fel volt villanyozva, olyan örömteli teljes embert láttam, aki semmilyen gonddal és problémával nem küszködik. Végre önmagát tudja adni, tele van önbizalommal, de mégis fél attól ami rá vár ezután.
Még mindig tele volt kérdésekkel, de mindenképp ehhez a társasághoz akart tartozni, mert úgy érezte, mintha ezt rá szabták volna mint egy ruhátJ. És tudta hogy tényleg erre van szüksége. Fontosnak érezte magát, mert éreztették vele, mint ahogy azt is, nagy dolgokra hivatott. De mégis volt benne némi félelem érzet, ami normális.
Eljött a nagy nap, a beavatás napja. Gyönyörű szép fehér estélyiben jelent meg, hosszú fekete hajával csipkerózsika benyomást keltett:D
Nagyon sokan voltunk ott akkor, nem csak a szűkebb baráti kör és Cr családtagjai.
Odament a nagy könyvhöz, beírta a nevét, majd Cr odalépett hozzá, és kérte, ismételje el utána azt a szöveget amit ilyenkor mondatni szoktunk.
Elismételte, majd használhatta az erejét, ami olyan érzés volt számára az elmondása alapján, mintha valami felemelte volna, és képes lett volna egy világot arrébb tenni.
Tehát olyan, nagy dolgokat fogsz majd tudni megtenni érzések.
Szinte elmondhatatlanul jó érzések. Egy csomó pluszt kapott.
Ezután könnycseppek csurogtak le az arcán. Mindenki örült, és egy hatalmas
ünnepség következett.
írta: zavazingo
, ebbe a kategóriába:
Beavatás - történetek
